5 évesek lettünk!

Fontosnak tartottuk cégünk 5. születésnapjának megünneplését, ezért a nagykereskedelmi telephelyünkön nyílt napot tartottunk. Meghívtuk céges és beszállítói partnereinket is.

Publikálva:

Az 5. születésnapunk alkalmából szakmai nyílt napot tartottuk nagykereskedelmi telephelyünkön céges partnereink számára ahol két napon át vártuk a hozzánk ellátogatni vágyókat. 

Vendégeink betekintést nyerhettek széles termékpalettánkba amiben nagy segítségünkre voltak céges beszállító partnereink, ( Milwaukee, Artra, Dymol, Frolli, Vileda, Malfini, Nordik...) akik előadásokkal, termékbemutatókkal is készültek. Eredményesen zártuk ezt a két napot amire többek között a már meglévő partnereink látogattak el, de sok új lehetőséget is kaptunk.

A kétnapos rendezvényünkre érkezőknek szerettünk volna kedveskedni is. Részt vehettek egy tombola sorsoláson, ahol gyártóink által felajánlott termékcsomagokon kívül egyik kedves támogatónk, az AquaShopron felajánlásával egy 50.000 Forint értékű utalványt is ki tudtunk sorsolni vendégeink között.

Ezúton is köszönjük a részvételt mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk! :)

Üdvözlettel

Az SGS csapata

Nézz körül Te is raktárunkban!